Cukit ma ivartalanították Fehérváron. Még csak pár órája történt, elég bágyadt. Még nem voltam ilyen szituációban…
Nagyon kedvesek voltak a kórházban. Mivel délelőtt voltunk Dudinak kimaradt a suli. Azért megnéztük az osztálytársakat…tud hiányozni nagyon a jó kis hétvégi móka. Majd jövőhéten.
Nagyon érdemes megnézni, főleg a 2.résztől.
1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
5.rész
Régóta nem írtam Cukiról. Ne csodálkozzatok, hisz vele peregnek a napok, nincsenek télen perceink.
Sok minden kiderült őCukiságáról.
Minden valószínűség szerint elfelejtették megnevelni, azért került utcára. 30 nap után “még” áll a házunk. Na jó, ennyire nem drasztikus a helyzet, de mintha nem is egy másfél éves kutya költözött volna be hozzánk, hanem egy 8 hetes kis tornádó.
Mindezek ellenére nem lehet nem szeretni. nagyon tanulékony, akaratos. Elbűvölő személyiség. Ahogy tud nézni az emberre a kis monoklis szemével…
Nagyon tudom sajnálni, mikor az enyémek bújciznak hozzám, ő csak néz, nem mer feloldódni, jön ugyan ő is, de tudja, érzi hogy nem tartozik ide.
Elkiabálni nem merem, de a láthatáron van már az igazi gazdi. jó lenne neki, ha minél előbb elkezdhetné a saját életét, nem kéne bele neki több kitérő.
Azt hiszem a fotói beszédesebbek, mint Én:
Kikukkantott a mosolygós tavasz a zord tél nagykabátja mögül ezen a hétvégén. Megmutatta miért is kell kitartanunk, hisz nemsokára az ő ideje következik, és elmúlnak a sötét hideg napok.
Nagyon sok időt töltöttünk kint, a kis pára és a rengeteg sár egyátalán nem zavart minket.
Dundival végre 1 hónap után eljutottunk suliba. olyan büszke voltam rá, nagyon jól dolgozott.
Délután Bettiékkel Törekiben csavarogtunk egy nagyot, Cuki 10 méteres pórázon, kószált szabadon, és próbált ledominálni, akit csak lehetett:)
Sajnos Suzi kicsit köhög, vele dokinál jártunk, de azért Bettiéknél játszott kicsit ő is, csak a nagy rohanásoktól akarom meg kímélni, amíg nem rendeződik a torka.
Nagyon jó volt este a fáradságtól elpilledt kutymókat csodálni. Egy jó gazdi, aki ismeri a kutyáit, tudja mikor boldogok, és nekik ez egy boldog hétvége volt.
Honda híres arról, hogy futás közben ritka lökötten tud kinézni, jó nagy fülek, hosszú lábak, és széles vigyor, mert a Gazdihoz futok, aki hív!!! Szó szerint repül felém:)
Egy kutyának nem kell se luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszélen talált bottal.
Lehetsz gazdag, vagy szegény, buta, vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad.
Hány emberről mondhatod ezt el? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel? Hány ember mellett érzed, hogy ami te vagy, az különleges?
Tegnap végre megnéztem. Hoztam az átlagot, az utolsó 20 percet végigsírtam. Tudom, hogy a kutyák élete a minékhez képest rövidebb, de akkor is nehéz elfogadni.
Én már két kutyusomat engedtem el. Alex hirtelen távozott, Dalmánál volt egy kis idő felkészülni az elkerülhetetlenre. A lényeg szerintem, hogy boldog, tartalmas életet éljünk együtt, és akkor talán, talán könnyebb lesz kicsit az elválás…
Sajnos csak másnap tudtunk érte menni, addigra kapott chipet, és friss oltást.
Kicsit félt a kocsiban ,de fél órás út végére elpilledt. Mikor bevittük az uvarra az Én okos kutyusaim boldogan fogadták, semmi rossz szándék nem volt bennük.
Addig-addig beszéltünk róla, hogy csak elindultunk 25-én megnézni, jobb dolgunk nem lévén karácsonykor:)
Úúúúúgy sírt!!!! Kétségbeesetten! Nem értette:( Hogy lehet egy ilyen törékeny kutya lányzót pont karácsonykor kidobni?! Látszott rajta, hogy lakás kutya volt, tiszta puha bundájú.
Mikor hazamentünk, Anyum kérdezte mi van vele, csak néztem rá, szemeben könnyel. Többet nem kérdezett, csak azt mondta MOST rögtön induljunk érte vissza!!!
24-én viccesen hívott Betti, hogy nem szeretnék-e egy dalmata kiskutyát karácsonyra?!
Kissé cinikusan nevettem ki, de azért továbbb kérdeztem, mi a helyzet. Akkor mesélte, hogy most látta a facebookon, hogy a fehérvári ASKA menhelyén van 1 napja egy ártatlan dalmata kislány, undorító a történet, a saját gazdija jelentette be, mint talált kutyát.
Éppen Fehérváron voltam…de pont lekéstem a látogatási időt.
Megindult a belső monológ: NEM-NEM-NEM
Életem legnagyobb karácsonyi ajándéka, lehetővé tették nekem itthon, hogy ideiglenesen befogadjak egy dalmata kislányt, akit a gonosz gazdik szenteste előtti napon dobtak ki. Így a puha ágyikó helyett egy ilyesztő rideg helyen tölthette az ünnepeket.
Tündéri kislány, igazi neveletlen hercegnő.
Cherrykét csömöri állatvédők találták 2010 februárjában, süketen, vakon, csontsoványan, betegen.
Adrienne befogadta Vajtára a pointerei közé, ápolgatta, elhalmozta a szeretetével.
Gyűjtöttünk neki, a gyógyszerekre, ételre, sokan segítettek. Március 7-én meglátogattuk. Elvittük az általunk gyűjtött, hozzánk beérkezett összeget, és egy kis ételt is. Állapotához képest jól érezte magát, bóklászgatott az udvaron.
2 hét után végleg megpihent!
Sokkal tartozunk Adriennek és Cherrykének, hisz az ő története indította el a fajta mentést, addig csak beszéltünk róla. Cherryke a Magyar Dalmata Mentés első mentett kutyusa.
Azóta igyekszünk számon tartani a menhelyekre-gyepmesteri telepre került dalmaták sorsát.
Helénkét Nyíregyházáról elvittük a Vigyél Haza Alapítványhoz, akik sikeresen ivartalanították, meggyógyították a daganatos betegségéből, amiről addig nem is tudtunk, és most már gazdis boldog házőrző.
Garast a balatonfüredi gyepmesteri telepről hoztuk el. 1 hónap ideiglenes élet után került egy kedves 3 gyerekes családhoz kanapékutyának.
Bella az illatos útról került ideiglenes gazdihoz, és a végleges gazdik Németországban alig várják, hogy elmúljon a hó helyzet, és jöhessenek érte repülővel.
Marcipán a pécsi barna kan kutyus az ideiglenes befogadójánál végleges otthonra talált.
Azt hiszem röviden ez az idei év mérlege.
Úgy, hogy még nincs hivatalos Dalmata Mentés.
Úgy, hogy pénzünk semmi nincs.
Úgy, hogy hivatalos ideiglenes helyünk nincs.
Előtte iszonyat sokat beszélgettünk, és mindig falakba ütköztünk, hogy miből, hova, kivel, mikor.
A lényeg tök egyszerű…hisz a jelmondatunk is ez lett:
„Az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik. „
Lao-ce
Játékos versenyt hírdettünk magunk között, karácsonyi képeslap gyártásban.
Ez lett az Én munkám, szerényen power pointban legyártva.
Ezt mindénképp le szerettem volna írni, mert fontos számomra.
Azt már nem tudom megmondani, miért akartam kennel nevet kiváltani, hisz nem terveztünk még kiskutyákat. Lehet előre látó voltam:) Így utóbb mondjuk jól jött, mert kedvezőbben tudok “tenyésztőként” vásárolni egyes üzletekben.
Szóval el kezdtem agyalni, kaptam jó tanácsokat is, amiket szívesen fogadtam. Addig eljutottam, hogy nem akartam dalmatára-pöttyökre utaló nevet, mert kitudja meddig viszem, mi lesz majd. Mondjuk nem hiszem, hogy bármilyen másik fajtára váltanék. Csak a dalmatákat látom, elbűvöltek egy életre.
Ami még lényeges volt, hogy nem tenyészetként gondolok a kutyáimra, magamra se tenyésztőként. Család vagyunk, ez a fontos nekem. Azért lesznek kiskutyák is, de nagy önvívodások után jutottam erre a döntésre.
Mikor Suzit elhoztam, azt hittem tök jó dolog lesz évente kiskutyázni, most már sokkal inkább az állatvédő dominál bennem. Sok az árva dalmata is, fontos számomra az ő sorsuk is. Nem tehetnek róla, hogy egy mese miatt divatkutyák lettek. Nem kell sok dalmata az országba, amíg nincs sok megfelelő dalmata gazdi.
Ne
m a fajtával van gond, nem nekik nagy a mozgásigényük, hanem az embereknek kevés.
Na mindegy, erről még nagyon sokat tudnék írogatni, majd még fogok is…
Szóval mi család vagyunk, család névvel, ami ugye Kardos. Innen már tök egyszerű a képlet: Kardos Család. Csak annyi fűszert kapott, hogy a szívemnek kedves spanyol nyelvre le lett frodítva. Espada Familia. Ugye nem is bonyolult?:D
Alig várom a kis spanyolos hangzású törpöket. Aprilia De Una Espada Familia…és így tovább…..
Régóta szerettem volna Anycival varratni egy ilyet. Most sikerült körbehízelegni, hoztam hozzá anyagot, pikk-pakk összerakta.
Kuttyok imádják, annyira, hogy még együtt is rá fekszenek, pedig náluk ez ritka. Mondjuk az is segítség, hogy a jó meleg konvektor elé került:)
