” Az emberi faj egyidős a kutyákkal, és együttes történetük az egymáshoz csiszolódás története.
A kutya nem az egyik állat a többi közül, hanem az, akit a magunk képére és hasonlatosságára formáltunk, akinek egészen magasrendű érzelmi élete van, és aki szereti őket, tudja, naponta tapasztalja, hogy a kutyák úgy viselkednek, mint a két-három éves gyerekek, éppen csak nem beszélnek ” még…Csányi Vilmos
Sziasztok!
Kardos Anikó vagyok. Enyingen, a Balatonhoz közeli kisvárosban élek két dalmata kutyámmal. Elmondhatom magamról, hogy már gyerekkorom óta szeretem a kutyákat, mindig is volt körülöttem kutya.
Még általános iskolás voltam, mikor egyszer a nővérem azzal állított haza, hogy az osztálytársának van egy eladó dalmata kiskutyája. Addig rágta a szüleim fülét, amíg Anyum elment megnézni csak, de már a kölyökkel a hóna alatt jött vissza. Dalmával aztán közel 12 évet töltöttünk el boldogan.
Mikor örökre itt hagyott bennünket, nem akartunk másik kutyát, semmilyent. Aztán rájöttünk, hogy nagyon csendes a ház, az életünk. Eldöntöttük, hogy kell másik kutya. Bőszen kutattam az Interneten, melyik fajtát válasszuk, hosszas keresgélés után rá kellett jönnöm, hogy a szívem mindig akkor dobbant a legnagyobbat, ha dalmata jelent meg a képernyőn. Nem volt visszaút, tudtam dalmatánk lesz újra. Mivel Dalma kutyánk hirtelen, meggondolatlan döntés volt, nem akartam újra ilyen hibába esni, ezért megfontoltan kezdtem tenyésztőt keresni. Elég közel hozzánk, Somogy megyében találtam meg azt a kennelt, ami az Én elképzeléseimnek leginkább megfelelt. Az évek engem igazolnak, nagyon jól választottam.
Mikor közel fél év várakozás után, Suzikát hazahoztam Gábortól, nemcsak új kutyám lett, hanem szinte új életem és barátaim is.
Sokat beszélgettünk a kiállításokról is, de bevallom Én nagyon tartottam tőlük, és a lehetőségeim sem voltak hozzá igazán adottak. Aztán 2008 nyarán csak kötélnek álltam, és elmentünk Kaposvárra kiállításra. Suzi kitűnően szerepelt, Én pedig teljesen beleszerettem ebbe a világba. Azóta több kiállításon is voltunk, az ország olyan pontjaira jutottam így el, ahova nem is gondoltam volna, és nagyon sok kedves emberrel ismerkedtem meg.
2009 év elején miután Kira betoppant az életünkbe, hirtelen elhatározásra jutottam, hogy Suzinak társ kell. Szerencsére éppen volt egy gyönyörű barna fiúcska Kati tenyészetében, így egy hét után már nálunk is volt Honda.
Nagyon jól elvannak ketten, bár szerintem Suzi nem mindig ért egyet velem, hogy miért is kell neki osztozkodnia az Én szeretetemen, szeretne kisajátítani.
A kutyák és a kutyázás életem fontos részét képezik, átszövik mindennapjaimat. Legyen szó kiállításról, tenyésztésről, kutyaiskoláról, túrákról, vagy mentésről.
A felelős állattartásért szót emelek, és igyekszem tenni is. A körülöttünk élő állatok tőlünk függnek, és az emberi butaság folytán sajnos nagyon rossz helyzetbe kerülhetnek. Tőlem telhetően próbálom segíteni a Siófoki Állatvédő Alapítvány munkáját. Óriási büszkeséggel mondhatom, hogy 2011 év elején egy maroknyi lelkes csapattal megalakítottuk a Dalmata Fajtamentő Egyesületet, és már jó pár kutyus életét sikerült jó irányba terelnünk. Az egyesület működéséhez mindenféle segítséget örömmel fogadunk, mert tennivaló mindig akad bőven.
Nagyon tartalmas, és örömteli az élet ezekkel a kutyusokkal. Szeretném megmutatni az embereknek a dalmatás mindennapokat a honlapomon keresztül. Remélem sikerül:)
Üdvözlettel: Ancsi – Tudjátok: Túl kutyás…kicsit:)
Frissítve: 2011.04.19.
